The road..So, so far.. where's the loophole?

Kezem ökölbe szorul mikor megint Rá gondolok. Újra magába kerít az az ismerős érzés, hogy senkinek nem kellek, hogy ha elakarnék futni akkor senki sem kiáltana utánam. Senkinek sem hiányoznék.  Gyorsítok a lépteimen, mert már szeretnék haza érni.
Haza.
Amint kiejtem az apó kis szócskát elszorul a szívem. Mégis hol van az otthonom??
Elkeseredetten kutatok a válasz után de nem találom sehol.  Keserűen felordítok (magamban) mikor rá jövök, hogy nincs is igazi otthonom.
Ezt is elvették tőlem. Amint beérek a lépcső házba elkeseredve tépem fel a lift ajtót és azonnal be is csapom magam mögött. Hirtelen nem akarok már haza menni. Tudom, hogy gyáva vagyok, de nincs erőm megint belépni a szobámba. Nincs erőm megint végig  nézni a szegényes berendezésen, nem akarok megint szembesülni vele, hogy milyen is az életem.
El akarok futni, pánikba esem. Tudom, hogy már csak pár másodpercem lehet ebben a hűvös kis kabinban. Bele túrok a hajamba, és könyörgök, hogy álljon meg az idő.
De felhangzik az ismerős zúgás és pár másodperc múlva az ajtó kitárul.  Erőt veszek magamon   és kilépek az előtérbe. Az ajtó már nyílik is és Anyám áll az ajtóban. Hirtelen gyilkos düh kerít magába, és már nyoma sincs a fájdalomnak amit az előbb éreztem. Szinte befutok a lakásba és egyenesen a szobám felé vetem magamat. A torkomat folytogatja egy ismerős érzés és érzem, hogy a lábam is meg-megbicsaklik. Amint beérek a szobáma le ülök az ágyra. Szeretnék felüvölteni, szeretnék rombolni, pusztítani de a testem erőtlenül zuhan az ágyra.
Már nincs semmim.
Már egyáltalán nem fáj.
Nem értem, hogy mi történik velem, hogy miért nem érzek már semmit. De aztán belém hasít a szomorú felismerés.  Szeretnék elaludni, és soha többé nem ébredni fel. De képtelen vagyok az alvásra. Az agyam automatikusan zakatol. Keresi a megoldást.  De valahol legbelül tudom, hogy nincsen kiskapu. Nem lehet elfutni.
Rájövök, hogy végig kell csinálnom és bár ez a felismerés annyira fáj, hogy legszívesebben üvöltenék,  nem teszek semmit.
Soha nem teszek semmit.
Szóval végig kell csinálnom?
Holnap is fel kell, hogy keljek?
Fájni fog? csúszik ki a nevetséges kérdés a számon.
Hát Persze. érkezik az agyamtól az egyszerű válasz.  Toppantok egyet a lábammal.  Tudom, hogy nem kéne de kigördül egy könnycsep. Nem tudom tovább magamba tartani. 
Tudom,most a magány az életem.  Ezzel kelek- ezzel fekszem.
Soha nem lesz menekvés előle. Az élet újra és újra cserben hagy.  A boldogságot hajszolom, de mintha egyre és egyre meszebb kerül tőlem.
Két választásom van. Vagy végig csinálom. Vagy elfutok. Akaratlanul is a második mellett döntök.  Érzem, hogy mindjárt elalszok. De tudom ez nem alvás inkább valamilyen kétségbe esett öntudatlan állapot. Örölök neki, hogy legalább egy kicsit vége szakad ennek a szörnyűségnek. Legalább ameddig alszok nem kell Rá gondolnom. Tudom már csak perceim vannak itt, de nem számít.
Valamilyen ismeretlen bizsergő érzést éreztem de nem tudom mi az.

Boldogság. Súgja az agyam.

Hát persze! Már éreztem ilyet, csak olyan rég volt,hogy már el is felejtettem. A szemem lecsukódik, de én nem harcolok ellene. Pár pillanat alatt felidézem az életem szép pillanatait, de annyira kevés van  belőle, hogy alig tart csak pár percig. Tudom, hogy nem szabadna, de egy kicsit azért hiányozni fog ez az élet.
Talán egy kicsit.
De már vége van. Már nincs vissza út.
Túl gyáva voltam az  végig járásához, és ez lett a büntetésem.
Most valószínüleg sajnálsz, de ne tedd. Jobb nekem így, így már nem bánthat senki és semmi. Most már nem vagyok egyedül.
Nos azt hiszem itt a vége.   Elmosolyodok és várom, hogy magához ragadjon.

Runnning up the hill, runnning up the building

Szerintem az én életem egy rakás SZAR
Hogy miért?
- Apám elhagyott
- Az anyám nem beszél velem, sőt még a tesóm se. Ami azt illeti a rokonság is letojj
- Kevés pnzünk van, annyira, hogy már csórók vagyunk.
- Mindenki... Áhh nem tudom folytatni mert még leírni sem vagyok képes a sok szarságomat.
Sajnálom de most nem tudom folytatni.. Majd talán valamikor máskor.

"Nem tudod mit fogsz érezni akkor amikor el jön az a nap amiről azt hiszed, hogy soha nem fog eljönni"

Itt van pár  idézet. Engem nagyon megérintettek.
Ezek sajátok:

• "- Majd halványulni fognak a sebek. az idő mindet begyógyítja.
  - Nem nem fognak. Lehet, hogy egy idő után már nem fogod annyira érezni, de az nem azért lesz mert begyógyultak. Csupán csak már megtanultál együtt éni velük"
• " mindenkinek elmondod milyen depressziós vagy. Majd ha igazán az leszel senki sem fog hinni neked"
• "Döntések útján érünk az út végéhez... De mi van ha nem akarok többet dönteni?!"
•  Van, hogy egy barát azt mondja " Rendben melletted állok mindenben" , de sokszor sokkal jobban tenné, ha csupán ennyit mondana " Ezt a hülyeséget!"
•  "Nem tudod mit fogsz érezni akkor amikor el jön az a nap amiről azt hiszed, hogy soha nem fog eljönni"

Döntések útján érünk az út végéhez.. De mi van,ha nem akarok többet dönteni?!

Úgy döntöttem mégis csak lesz cserekérés sőt még követhettek is :DD Bár gondolom az én életemet senki sem szeretné követni..
Akkor lássuk a mai napomat:
Reggel úgy indult, hogy akkor most lövöm magamat fejemen annyira fáradt vagyok de aztán ezt leküzdöttem és sikerült elvergődnöm valahogyan az iskolába.. Na ott már nagy gondok voltak velem.. Össze vesztem a fél osztállyal de újra láttam Őt.. Sőt még beszéltem is vele, de szerintem őmég barátként sem gondol rám nemhogy úgy mint Nőre..Szerintem valaminagy baj van velem.. Néha úgyérzem, hogy nincsen személyiségem..
Év elejéig nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen a nagy kérdéssel.. Na most, a bnőm elmondta ő mi lesz én mondom oké akkor én is.. De szerintem én legjobban Festő szeretnék lenni... Vagy legalább is rajzolni szeretnék
De hogy tudok is??
Áhh nem annyira...  DE mondjuk még szívesen lennék valamilyen újság író, vagy szívesen dolgoznék tvben, vagy rádióban.. Mindenképpen a médiában szeretnék elhelyezkedni.. De sok ez a pont -.-

Szerintem nem létezik olyan hogy jó nap. Nincs olyan, hogy Boldogság. Igen van olyan mikor nincs kedvem sírni de, most komolyan. Ilyen lenne a boldogság? Komolyan ez lenne az amiért sok fantasy filmben emberré akarnak válni különféle lények.. ??
Nekem egyszerre több fiú is van akit szívesen magam mellett tudnék és az egyikkel tökre úgy volt, hogy össze jövök csak elszúrtam.. Na mondom KIBASZOTT jó..Hatodikban volt. ..
Na de kérjetek cserét, vagy egyezetek bele ))

Written in the stars, million miles away!!! I will never change, Seasons come and go

Még is mi a baj velem?? Miért nem szeret senki?! Biztos, hogy velem van baj, biztos n rontom el.. Csakhogy ez nem könnyű bevallani még magamnak sem :((  Sokan mondták majd ha blogolok jobb lesz.. Nos nem az, szerintem sohasem lesz jobb.

"- Majd halványulni fognak a sebek. az idő mindet begyógyítja.
- Nem nem fognak. Lehet, hogy egy idő után már nem fogod annyira érezni, de az nem azért lesz mert begyógyultak. Csupán csak már megtanultál együtt éni velük"

Idéző jelbe tettem, pedig én magam írtam.. Még magamat sem vagyok képes felválalni.. Hahh, a tesóm gyakran mondja " mindenkinek elmondod milyen depressziós vagy. Majd ha igazán az leszel senki sem fog hinni neked". Iggaza van. Nem kellene ezt leírnom de az istenért ha ide sem írhatom le akkor még is hova?? Még is hol lehetek ön magam?? A való életben?? Azt hiszitek ez ilyen könnyű? Azt hiszitek igaz amit a filmekben mondanak? Hogy csak add önmagad és mindenki imádni fog? Hogy csak halgass a szívedre??
BAROMSÁG
A szívem nem mond semmit, ha önmagam vagyok az azt jelenti, hogy egy csúnya, idegesítő, kövér, buta, kibaszott magas csaj vagyok aki az egyetlen szerelmét is elbaszarintotta.. Tehát ezt kéne adnom?? És akkor most már szerettek?? Áhhh! Mint mondtam:
BAROMSÁG
Igen lehet, hogy fizikai oka is van annak hogy ilyen vagyok. De engem ez nem érdekel Engem semmi sem tesz boldoggá kivéve a zene és az írás.
Amikor írok végre magam lehetek. Ott van személyiségem, ott szeretnek ott megtörténnek velem olyanok amik a való életben soha nem fognak.  Ott végre nem az én kis szánalmas életem a téma, ott végre nem csúfolnak, nem szidnak, nem ócsárolnak. Ott végre BOLDOG vagyok.  A zene? A zene nekem olyan mintha az érzéseimet hallanám.
Legtöbbször nem számít a szöveg nem számít hogy miről szól, hogy miért csinálták csak a dallam számít.
A dallam, ami felkap és magával visz egy olyan világba ahol nincs fájdalom nincsenek rossz jegyek nincs jövő, se mult nincs semmi más csak én és a zene. Ha meghallok egy számot és az igazán tetszik akkor van, hogy el is bőgöm magamat.
Sokszor úgy érzem, hogy mindenki jobb nálam, hogy nincs értelme itt maradni. Miért is tenném?!
Mert hiányoznék valakinek?
MErt nem lenne ugyanaz a világ ez a világ??
Mert még van egy kis elintézni valóm???
A válasz: NEM.
Talán elmegyek egy szép estén, mikor senki sem számít rá. Talán itt van a vége, lehet, hogy holnap már nem ébredek föl. 
Lehet...

Hogy ki vagyok? Igen a nevemet tudom. De, hogy miért vagyok itt? I have no idea

Nem írok semmilyen köszönő szöveget, sem semmilyen " még új vagyok itt ezért blhablahblah" Engem nem érdekel ha cserélni akartok, engem nem érdekel, hogy olvassák-e a blogot vagy sem.. Engem csak saját magam érdekel.
Nem tudom ki vagyok, hogy mit akarok az élettől, semmit sem tudok magamról.
Hogy, ki is vagyok?
Erre nem tudok válaszolni. Elmondhatnám, hogy hogy nézek ki, hogy miket szeretek csinálni, de attól ismernél? Attól megkedvelnél?
Igen! Csakhogy én ennél többet szeretnék. Szeretném ha azért kedvelnél ami vagyok és nem azért, mert úgy nézek ki ahogy. Az egész életemben meg béklyóztak, mert az vagyok és úgy nézek ki ahogyan.
Sokszor elfojtom az érzéseimet, mert nem akarok azzal fájdalmat okozni a többieknek akik körül vesznek, hogy elmondom mi bánt. De van, hogy nem bírom, van, hogy csak úgy kitör.
Nem mondom, hogy egy kedves és ari csaj vagyok, mert nem vagyok az.
Nem érdekel, hogy kin gázolok át azért amit akarok. Nem érdekel ha szabályt szegek, nem érdekel ha utálnak érte. Csak az, hogy az enyém legyen.
Hogy mi akarok lenni?
Nem tudom. Szeretnék ujságban vagy rádióban dolgozni, szeretnék egy jó fizető állást és egy szerető barátot.
De az a baj, hogy mind ezt akarjuk és úgy őszintén!
Eddig nem sokunknak. Igen boldog vagyok és szerintem van vmi baj velem.
Nem tudom mi de valami nagy baj. Hogy mi?
Sokszor elképzelem, hogy megtámadnak, hogy megerőszakolnak vagy, hogy smán csak fogva tartanak. Lehet, hogy azért képzelem ezt, mert anniyra akarom, hogy valaki nőként nézzen rám, hogy nekem már ez is jó lenne?
Ha most jönne egy totál gáz pasi akitől undorodok én még akkor is járnék vele. A bnőim nem ilyenek. Nekik van önbizalmuk, van miért élniük. De nekem? Nekem nincs senkim, semmim.
De nem fogom megölni magamat. Végig csinálom ezt az egészet arra várva, hogy eygszer csak majd jobb lesz? Nem?! Talán egyszer majd élvezni is fogom ha felkelek..
Igenmikor a bnőimmel vagyok nevetek, jókedvem van de attól még nem lehet, qrva szar  életem?? Attól még nem érezhetem magam padlón??
Nem tudom.. Semmit sem tudok..
Ha végig nézek az életemen egy nagy BALFÉKET látok..
Akit senki vagy legalábbis nagyon kevesen szeretnek.
Nem köszönök el, mert nem megyek el. Még nem.
Majd ha egyszer elköszönök, akkor végleg elfogok köszönni.